Régészeti feltárás – Fazekas tájház

Régészeti feltárás – Fazekas tájház

A Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház 1980-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt mint a Kiss Pál Múzeum tagintézménye. Az épület 1975 óta áll műemléki védettség alatt. Ebben a házban élt a Nyúzó-család, itt készültek több évtizedig az idősebb és ifjabb Gáspár jellegzetes tiszafüredi stílusjegyeket mutató edényei.

Egy 19. századi fazekasműhely maradványainak a feltárása a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház udvarán

Nyúzó Gáspár 1839. április 30-án született Tiszafüreden, Nyúzó József csizmadia és Orosz Mária gyermekeként. Az 1850-es évek elején fazekasinasnak szegődtették a Katona Nagy családhoz. Tehetsége igen hamar megmutatkozott. 1856-tól már számos szignált edénye ismert, 1857-ben egy miskakancsón tünteti fel nevét, első butelláját pedig 1858-ból ismerjük. 1861-ben vette feleségül a ház tulajdonosának, Kiss Mihály telkes jobbágynak a lányát Juliannát. Apja halála után Julianna egyedül örökölte az akkor Tiszafüred 195. szám alatti házat, ahová férjével hamarosan be is költöztek. 1864. október 5-én születtek iker gyermekeik, Gáspár és Julianna. A kislány és édesanyja néhány hét különbséggel, 1865 tavaszán meghaltak. Az apa – a kor szokása szerint, igen hamar – 1865-ben újra nősült, Bodnár Katalint vette el feleségül, egy helyi birtokos leányát. Több gyermekük is született, de apja foglalkozását csak az ifjabb Gáspár vitte tovább.

Ifjabb Nyúzó Gáspár (1864-1922) kezdetben apjától tanulta a mesterség fortélyait, azonban később, 1880-ban inasnak adták keresztapjához, Katona Mihályhoz. 1888-ban feleségül vette Kovács Idát, egy helyi földbirtokos leányát. 3 gyermekük élte meg a felnőttkort, akik apjuk és nagyapjuk foglalkozását már nem folytatták. Idősebb Nyúzó Gáspár még életében, 1890 körül átadta fiának a műhelyt és vele együtt a házat is. Ezután földműveléssel foglalkozott, 1910-es halálakor az anyakönyvben már földművesként tüntetik fel. Az 1910-es években ifjabb Nyúzó Gáspár is felhagyott a fazekas mesterséggel, a házat Ilona lánya örökölte, aki férjével, Millinghoffer Pál szíjgyártóval együtt itt élt egészen 1975-ig.

Az idősebb és ifjabb Gáspár munkái közül eddig csak keveset ismertünk, szignált és  feliratos, szépen kidolgozott edényeik több közgyűjteményben (Kiss Pál Múzeum, Néprajzi Múzeum, Hermann Ottó Múzeum, Déri Múzeum) és magángyűjteményekben is megtalálhatóak.

2021 júniusában a Kubinyi Ágoston program támogatásának köszönhetően a Tájház udvarán vízvezeték fektetésre került sor. A gépi földmunka közben a szerencsés véletlen folytán mázas kerámia töredékek kerültek elő az épület mellett. A tárgyak felkeltették az érdeklődésünket és a szükséges engedélyek beszerzése után egy szakszerű régészeti feltárás keretében elkezdtük az árok kiszélesítését. A munkánk hamarosan meghozta a gyümölcsét és jelentős mennyiségű mázas és egyszer égetett 19. századi kerámia edény töredéke került elő a gödörből, amelyben több rétegben figyelhettük meg a műhely és a ház életének az eseményeit. A hamus, faszenes, paticsos, agyagos, meszes, vakolatdarabos, téglás, valamit háztartási (állatcsont, üveg, fémtárgyak) és fazekasműhely hulladékot (rontott, selejtes darabok) tartalmazó rétegek egymásra rakódva töltötték fel a gödröt. A legmélyebb pontján 2 méter mély és 5-6 méter átmérőjű gödörből a feltárás hónapjai alatt (2021. júniustól – 2022. május végéig) közel 5 m³ kerámiatöredék került elő. A hulladékgödör délnyugati felében, a legalsó rétegben egy festékőrlésre használt kézimalom felső kövét is megtaláltuk, amelyben még ma is jól megfigyelhető a tengely kialakítása. A házhoz nyugat felé egykor nagyobb telek tartozott, ahol a gazdasági melléképületek, ólak, istálló és egy kis különálló tető alatt az égetőkemence állhatott. Ezt valahol a közelben kell keresnünk a sok hamu és selejtes edénytöredék felbukkanása miatt.

A régészeti feltárással párhuzamosan a Kiss Pál Múzeumban elkezdődött a leletek mosása, restaurálása, így viszonylag hamar elkezdhettük az értékes néprajzi és gazdaságtörténeti információkkal szolgáló anyag tudományos feldolgozását.

A hulladékgödörben levő datált kerámiák alapján a tárgyak keletkezését 1863-1869-es évek közé tehetjük. A gödör keletkezésének dátumát erősíti meg az a tény is, hogy id. Nyúzó Gáspár és felesége 1863 tavaszán költöztek a házba, ekkor épülhetett fel az égetőkemence is. A gödörben talált legkorábbi datált darab egy 1863-ban készült díszes, ajándékba szánt, madár ábrázolásos mázas butella, hátulján az alábbi szöveggel: „1863ban készült ez a bugykos Szőr István számára igyál pajtás belőle, úgy tudod mi van benne”. A leletekből a kutatás kezdeti fázisában az állapítható meg, hogy többségük a női használóknak készült díszesebb tálasedény, amelyeken szintén találhatunk évszámokat (1866, 1867 1868, 1869).  A pálinkás butellák száma az egyéb italtartókhoz képest elég jelentős, kb. 20 db. A hétköznapi háztartási edények (köcsög, szilke, fazék, korsó, szűrőtál) tényleges arányukhoz képest alul reprezentáltak, míg a fedők részaránya a leletekben meglepően magas számú.

Magyarországon kevés fazekas hulladékgödör került eddig elő hiteles régészeti feltárásból (Mezőcsát, 1991), ezért nagyon fontos a kutatásunk szakszerű dokumentálása és feldolgozása. A pontos darab és típusszám statisztikai, valamint a megjelenő mintakincs stílusfejlődésének elemzése fontos új összefüggéseket és ismereteket közvetíthet a hazai néprajzi kutatás számára. Leleteink új megvilágításba helyezik a ma is élő és népszerű tiszafüredi fazekasságot, amelynek folyamatos megújulását tapasztalhatjuk az elmúlt évtizedekben.