Mint minden évben, idén is Tiszaörvényen a Tisza-parton rendezték meg 104. alkalommal a Tiszavirág ünnepet.
Az ideérkező vendégeknek a színpadon különböző koncertekkel, számos fellépők gondoskodtak a jó hangulatról, illetve több színes programon is részt vehettek a Tisza-partra látogatók:
- Révhajó kirándulás
- Túra a Tiszavirág Ártéri sétaúton
- Ugrálóvár
- Családi játszósátor
- Hennafestés
- Óriás Buborék Show
- Helyi Értéktár Ki Mit Tud? – interaktív játék
- Történelmi játszóház a Kiss Pál Múzeum munkatársaival.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kedvezett ez a szép meleg nyári nap, igazi kikapcsolódás az egész család számára.
De nézzük, mi is az a TISZAVIRÁG?
Tiszavirág – Egy kérész élete
Bármilyen hihetetlen is számunkra, nevével ellentétben a Tiszavirág nem egy virág, hanem egy rovar, a legnagyobb kérészfaj közé tartozik.
A víz felszínén rakják le a petéiket, melyek lesüllyednek a víz aljára és itt a Tisza üledékében, az agyagos partrészeken lárvaként találhatóak meg nagy számban kb. 3 évig.
Minden évben általában június közepétől június végéig megkezdik rajzásukat. Felbukkanak a folyóból és pillanatok alatt átváltoznak, szinte 5-10 percig élnek ebben a “felnőtt” állapotban. Vízfeletti életük mely nagyon rövid és mondhatni szenvedélyes, illetve a tömeges rajzásuk a kirepülésük, a násztáncuk, a párzásuk, a peterakásuk, és a pusztulásuk, egyedülálló természeti látványosság nem csak Magyarországon, hanem egész Európában. Ennek a természeti csodának az elnevezése a tiszavirágzás.
A kérészek már az ókorban megfigyelhetőek voltak, viszont a Tisza területein a 20. század végétől terjedtek el.
A hímek szárnya világosbarna a nőstényeké szürkés. Ez nagyon jól megfigyelhető egy csónakban ülve, ahol gyönyörű látványosság fogad minket. A csónakot körbeveszik a repülő kérészek. A hímek megkeresik a nőstényeket és tanui lehetünk csodás násztáncuknak!
Védett állatfaj, tilos gyüjteni az elpusztult, elhullott kérészt is.
„Temető a Tisza”
Mikor úgy tavasszal a Tisza virágzik
Millió kis lepke vize fölött játszik.
De egy sem él addig míg olvasok százig,
Temető a Tisza mikor kivirágzik.A mi szerelmünk is ilyen kérész élet
alig, született meg máris semmivé lett!
De az én két szemem mindig sűrű könnyben ázik
Úgy várom a Tiszát mikor kivirágzik.Hűvös őszi eső verdesi a fákat
Égőszerelemmel mindhiába várlak
Elnézem a Tiszát, szívem hozzád vágyik,
Halálom a Tisza mikor kivirágzik.
Így szól a magyar nóta a Tiszavirágzásról, mely sokaknak ismerős lehet!
„Egy nap a Tisza-tó szívében”
A Tiszavirág ünnepén ezt az egyedülálló természeti csodát ünnepeljük meg. Az idei alkalommal a Kiss Pál Múzeum munkatársai egy történelmi játszóházat hoztunk létre a Tisza-parton és így kedveskedtünk ezen az ünnepen az idelátogatóknak.
A résztvevők megtekinthették és felpróbálhatták a történelmi viseleteket, fegyvereket és az ólomkatonás terepasztalt. Kézműves foglalkozásokon vehettek részt és betekintést nyerhettek a fazekasság világába is. A bátrabbak kipróbálhatták a korongozást és készíthettek egy-egy kancsot, poharat vagy tálat maguknak.
Hálásak vagyunk a rendezvény szervezőinek, hogy itt is népszerűsíthettük a Kiss Pál Múzeumot és a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházat és köszönjük a résztvevőknek, hogy meglátogatták a történelmi játszóházat!