Az 1848-1849-es szabadságharc eseményire emlékezve, egy különleges fényképet mutatunk ma Önöknek.
Dr. Vadász István ny. múzeumigazgató által gyűjtött és 81.77.1. számon beleltározott tárggyal kapcsolatban meglehetősen kevés információval rendelkezünk. Azonban külön érdekesség, hogy évekkel később a fénykép még egy példányát sikerült fellelnie. Maga a tárgy, a képi megjelenésén túl, több írott információt is közöl.
A fénykép alatti felirat alapján név szerint beazonosítható a 12 férfi, akik egykor negyvennyolcas honvédek voltak. A fotó, a felirat szerint 1900-ban készült, vagyis a rajta szereplő férfiak igencsak idős kort éltek meg. Feltételezhetjük, hogy 1900-ban, ez a 12 férfi volt már csak életben a tiszafüredi, illetve Tiszafüred környéki honvédek közül. A környékbeli illetőséget erősíti, hogy Békési János tiszaroffi, míg Borsós József tiszaörsi lakos volt. Sajnos az 1891-ben Mikár Zsigmond szerkesztésében megjelent Honvéd sematizmusban egyedül Kékessy János alhadnagy szerepel, mint még élő és tiszafüredi illetőségű lakos. A képen felsorolt nevek egyikét sem tartalmazza a honvéd névsor.
A fénykép készítője ismeretlen. Jelenlegi ismereteink szerint ekkor Tiszafüreden nem volt önálló műteremmel rendelkező fényképész. Valószínűleg Karcagról, esetleg Egerből érkezhetett fényképész. Talán Dékány Jenő készítette a képet, aki az 1900-as évek elején már működő műteremmel rendelkezett Karcagon, s rendszeresen járt át Tiszafüredre fotókat készíteni.
A képen szereplő férfiak polgári ruhában vannak, azonban mellükön ott van kitűzve az 1848-49-es Honvéd Emlékérem.
Az 1867-es kiegyezés után sorra alakultak a Honvédegyletek (Heves megyei Honvédegylet – 1867), majd a századforduló környékén több városban is születtek veterán 48-as honvédekről fényképek. A leghíresebb sorozat a hódmezővásárhelyi Plohn József által 1902-ben készített 151 honvédet ábrázoló kép.
A bemutatott fénykép retusált változata megtekinthető a múzeum állandó kiállításának 1848-49-es eseményeit bemutató vitrinében.