Kezdődik a nyár, nyakunkon a forróság

Amikor lassan vége a tavasznak és kezdődik a nyár teljesen megváltozik az emberek hőérzete is. Télen a fűtött lakásban szinte a 22 fokban fázunk, tavasszal meg a 20 fokban pólóban élvezzük a kellemes hőmérsékletet, örömmel bújunk ki a kuckónkból és szívjuk be a friss levegőt.
Viszont, amikor már eljön a nyár és a hőmérséklet 40 fokra kúszik akkor a szervezetünk egy kicsit kellemesebb időjárást igényel, így hűvösebb helyre menekülünk. A blogomban megtudhatjátok, hogy őseink hová menekültek a forró nyári napok elől.

Kezdődik a nyár, nyakunkon a forróság

Nyárváró május

A május gyönyörű hónap, álltalában egy igen kellemes hőmérséklettel kedvez nekünk. Itt Magyarországon az anyák napjával kezdődik, május első vasárnapján és mindenki, aki teheti ezen a napon köszönetet mond az édesanyáknak az önzetlen szeretetükért.
Az idei évben talán kicsit későn éreztük meg az igazi „jóleső” hőmérsékletet és élvezzük az egyre hosszabb napokat, örömmel várjuk a nyarat.
Érik a cseresznye, virágba borulnak a fák, illatoznak az orgonák, pompáznak a muskátlik az ablakok alatt, itt vannak a gólyák és csiripelnek a madarak a fákon.

Elkezdte mindenki a kerti munkákat, ültetünk, gyomlálunk, metszünk, szépítjük a kertünket, ki így ki úgy, de egy a cél, hogy mindenki jól érezze magát a saját otthonában és pihentető környezetben várja a nyarat.

Mesterséges hőmérséklet

Amikor kimelegedünk a nagy munkában hűvös helyre vágyunk.  Napjainkban szinte minden második épület légkondicionált. A klíma, légkondicionáló rövidítése, nevét az éghajlatról kapta, hiszen mesterségesen képes a számunkra megfelelő hőmérsékletet létrehozni. Ma már nem csak az épületekben van klíma hanem a közlekedési járműveken (buszokon, vonatokon, autókban, repülőkben) is megtalálhatjuk.
Miért van erre szükség?

Mert a manapság használt építőanyagok nagyon hamar átmelegednek és árasztják az épület belsejébe a meleget. Ez sok helyen szinte elviselhetetlenné válik és szükséges olyan megoldást keresni, hogy a komfortérzetünk megmaradjon a környezetnél alacsonyabb hőmérsékletet tudjunk létrehozni. A közérzetünket nagymértékben befolyásolja a levegő hőmérséklete és a koncentráló képességünkre is nagy hatással van. Így akinek újabb lakása van és teheti klímát szereltet, hogy elviselhetőbbé tegye a hőmérséklet, biztosítsa a kellemes hűvös érzetet.

A 21. század előtt

Mi volt az elődjeinkkel? Nem volt ilyen meleg, hogy viselték el ezt a hőmérsékletet?

Dehogyis nem, talán még melegebb is.

Ők már a hajnali órákban elkezdték a kerti munkát, hogy elkerüljék a kánikulát. Illetve ők is a hűvös házba menekültek, ám ők természetes úton védekeztek a meleg ellen. Akkoriban a házak vályogból készültek, a vályog egy törmelékes üledék, amely iszapból és homokból áll. Sokan a vályogházra azt mondjak, hogy ez egy „élő” ház mert lélegzik. Igen, így is van és aki vályogházban lakik ma is, az tudja, hogy hogyan is tarthatja fent ezt a jó szigetelést. Hogy hűvösen tartsák a házakat, csak meszet használtak, cementet egyáltalán nem, a víztől nagyon óvták a házakat és rengeteget szellőztettek.

A vályogház nyáron hűvös, télen meleg ezt szinte mindenki tudja és elhihetitek tényleg igaz.  Télen a fűtött vályogházak nagyon jól tartják a meleget, jól átmelegszenek a falak és kellemes hőmérsékletet biztosítanak. Amikor nyáron a kinti szinte elviselhetetlen hőmérsékletből belépek a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházba, ami vályogból épült, alig van 21 fok és amennyiben hosszú ideig tartózkodom bent még szinte fázom is.

Gyertek el és próbáljátok ki milyen érzés lehetett őseinknek a kánikulában elvégzett munka után belépni a hűvös szobába.